Miért is jöttél Németországba? Mi a célod?

Beküldő: nyuszko81, 8 augusztus, 2014
nyuszko

pomperyberlin

11 years 4 months

Sok bölcs gondolatot tartalmaz az írás, alaptézisével messzemenően egyetértek, t.i. "think big", ahogy az angol/amerikai mondja.

Alátámasztani, a figyelmet  felhívni egy gondolatára szeretném. A szülők generációk óta folyamatosan és visszatérően elkövetett totális tévedésen alapuló hibája - különösen a kelet-, ill. kelet-középeurópai kultúrkörben - , hogy saját céljaikat, vágyaikat a gyerekeikre kívánják kivetíteni. Ilyen, pl. a cikkben említett házvásárlás abban a hiedelemben és vágyálom mentén, hogy azt gyerekeiknek építik. Ebben a gondolatban bennefoglaltatik a nemtitkolt feltételezés, hogy azok majd velük/náluk fognak élni életük végéig, éspedig ott, amit ők, a szülők ideálisnak tartanak. Ez csak ritkán jön be és ha nem, akkor a sértett érzelmeken túl mindig jön a hálátlanságra utaló anyagi érv, hogy de hiszen mindez mennyibe került.

Ennek a fatális tévedésnek gazdaságilag legértelmetlenebb példáit Szatmárban, Negresti Oas-ban láttam, ahol a falu 11 hónapig kihalt, ill. csak nyugdíjasok lakják. A falubeliek ma szinte valamennyien valamelyik nyugat-európai latinnyelvü országban élnek és keresik kenyerüket - értelemszerüen gyerekeiket is ott járatják iskolába. Viszont összes megtakarított pénzüket odaviszik, amiböl többemeletes, hatalmas, amerikai katalógusokból választott kacsalábon forgó palotákat építenek, székelykapukra hajazó óriási fémkerítésekkel, 4méteres kovácsoltvas kapukkal. Izlésről itt nem írnék, de az egész abszolút nem simul a szatmári tájba. Ugyanakkor a paloták üresek: míg az otthonhagyott öregek a régi házban, nyári lakban élnek, az új csoda csak 1 hónapig van használatban. Augusztusban ugyanis hazajárnak, otthon házasodnak, ott töltik éves szabadságukat és ekkor zajlik a szomszéddal való építkezési versengés.

Kérdésemre, hogy mindez minek, sorozatban azt a választ kaptam, hogy a jövőnek, a gyerekeknek épitik. :O Akik viszont egytől egyik Olaszo-ban, Franciao-ban, Spanyolo-ban, stb. szocializálódn/tak és én a magam 39 év n.o-i tapasztalata alapján valószínűsítem, hogy soha az életben nem fognak akarni odaköltözni ebbe a világvégi községbe. Még azon kevesek sem, akik nem külföldön, hanem "csak" Besztercétöl Bukarestig országon belül élnek valahol.

Kisebb mértékben, de ugyanez történik akkor, amiről a cikk ír, hogy t.i. N.o-ban a városszélen, falun vesz valaki házat. Ez átmeneti 10 évre jó lehet, de a gyerekek már 16 évesen sem tartják menőnek a világvégén lakni, mikor minden izgalmas a centrumban zajlik. Nem beszélve arról, hogy a mai mobilis világban senki nem tudhatja, hogy 5-10 évenként hová veti a sors szakmai pályafutása során.

Hogy aztán öregségére ki-ki hány n²-en kíván élni / mennyit engedhet meg magának a nyugdíjából, az egy másik kérdés. Erre nyilván nem gondol senki 30-as éveiben, amikor még előtte az élet. Részben nem is tudhatja.

 

Egyszóval merjünk álmodozni, tüzzünk ki magunknak nagy célokat, de ismerjük fel, hogy mi a miénk és mi az utódaink élete/célja. Utóbbiakat segítsük, de engedjük nagykorúvá válni és ne akarjunk gondoskodni róluk felnötté válásuk után - főleg ne a saját mércénk, vágyaink szerint.

megtisztelsz hozzászólásoddla pompeyerlin. Teljese egyetértek és köszönöm, hogy kiegészítetted a mondanivalómat.

A cigánypalotákat volt szerencsém élöben megcsodálni. Hihetetlen! Nem is az izlésröl vitatkoznák (bár azon is nagyon lehetne), hanem az értelmetlen pénzkidobásról. A szomorú az, hogy nagyon sok honfitársunk is hasonló értelmetlen "palotákat" épitget, ahelyett, hogy elkezdene az értelméröl gondolkodni. Ezek a "paloták" mindenkinél másban nyilvánulna meg: új bútorok, drága ruhák, drága autók, nagy házak magyarországon, felesleges modernizálások a saját lakásban és még sorolhatnám.

Amit még hozzátennék: szinte kivétel nélkül, mindne ismerösöm azért dolgozik, hogy a gyerekeknek "könyebb" legyen. Ez, szememben, az egyik legnagyobb nevelési tévedés. Szerintem az a legnagyobb hiba, ha gyerekeid feneke alá tolsz egy autót, lakást pénzt vgay hasonlókat amért nekik nem kellett megküzdeniük, ahelyett, hogy komolyan idöt szakíts arra, hogy neveld öket.

Ha csak pénzt/materiális értékeket adsz nekik és a megfelelö nevelés, szellemi értékek nélkül, hamarabb elszórják mint gondolod.

Bármennyi vagyonra teszek szert, szeretném, ha a gyerekeim megismernék a nehéz utat és megtanulják a pénz valódi értékét és értelmét.

Igenis menjen el az a fiatal McDonaldsba dolgozi, menjen el takarítani ha kell. Akkor is ha egy millió van a kontómon. Az a tapasztalat felbecsülhetetlen értékü lehet.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy megéri-e 67 éves korunkig többet dolgozi mint amennyire magunknak szügségünk lenne, csak azért hogy gyerekeinknek több legyen, ahelyett hogy kevesebbet dolgozzunk, de több idöt szánjunk a gyerekeink nevelésére.

A legnagyobb befektetés életünkben a gyerekeink oktatása, nevelése! Ez meggyözödésem. Hogy HOL történik az az oktatás, az egy teljesen más kérdés: otthon, az egyetemen, táborokban, táncházakban, cserediákként külföldön,  a mcdonaldsba vagy mindezen helyeken? Ez egy kurvára érdekes és fontos kérdés amiröl mindnekinek érdemes elgondolkoznia! Személy szerint az egyetemet nem tartom az elsö helyen!

 

 

pomperyberlin

11 years 4 months

Kedves Nyuszkó,

minden mondatoddal egyetértek. Szerintem az emberiség gyereknevelési feladata ugyanaz, mint az állatvilágban: t.i. életképessé tenni az utódokat. Minél nagyobb intelligenciával, minél több hasznosítható képességgel, minél nagyobb tudással + annak alkalmazási, valamint egyáltalán alkalmazkodási képességgel rendelkezik valaki, annál nagyobb a jó túlélés sansza. A szülönek ehhez kínálatot, ajánlatokat kell tennie, miközben ambícióra, valamint a saját képességek maximális kamatoztatására sarkalja. Egyszsóval neki, de semmiképp nem helyette. Ennyi. Ehhez a témához viszont külön blogot kellene indítani, ennek alaposabb körüljárása kimerítené az itteni kereteket.

Amúgy a kacsalábon forgó házak, amikröl feljebb szóltam, nem cigánypaloták, hanem a község román lakosságának megvalósított álmai. Ilyen esztelen marhaságot addig csak Albániában láttam. Lehet, hogy mindez összefügg az évtizedes korábbi diktatúra hiánygazdálkodásával. Az emberek ugyan ma nyugaton dolgoznak, mentalitásuk azonban keleti maradt.

Csirkefogó

11 years 3 months

... tiszteletet radiálva jött be a terembe... 

Ezt még soha nem halottam, ez mit jelent valójában?

 

Hozzászólások